2015. július 7., kedd

Ferrari Cavalcade 2015. 1/2 rész


Már hónapokkal a Ferrari Racing Days előtt (mely nem is olyan rég, június 25-28. között került megrendezésre a Hungaroringen) tisztában voltam vele, hogy a 2010-es évhez hasonlóan ismét ki fogom hagyni a sorozat oly rég óta várt, magyarországi állomását. Ritkán adódik ilyen kaliberű autós rendezvény hazánkban, mondanom se kell, hogy szomorúan fogadtam a tényt. Az esemény országról országra vándorol, mindig más nemzet versenypályája ad otthont neki – erre utal a „verseny napok” elnevezés. Idén több év eltelte után ismét hazánkra került a sor, sokan várták már ezt a pillanatot. Aki hallott már a Racing Daysről, netán látott is képeket róla vagy volt egyen, az tisztában van vele, hogy az ágaskodó paripa által fémjelzett olasz sportkocsik tömkelege fordul majd meg a pályán, illetve annak közelében. Az utóbbit hangsúlyoznám, hisz itt nem csak a pályaautókról és versenyzésről van szó, hanem arról is, hogy rengetegen kijönnek megnézni a száguldó csodákat. Rajongók, érdeklődők, fotósok és természetesen a gazdagok is. Például külföldi Ferrari tulajdonosok, akik Budapesten szállnak meg, majd elgurulnak a pályához és beállva a VIP parkolóba, egymás gépeit csodálva, klubéletet élve töltik el a napot a V8-as és V12-es hörgések és morajlások közepette, az események szívében. Többek között ezért is olyan jó dolog a Racing Days, különösen nekünk, autóbolond spottereknek. Ha van alkalom, hogy sok Ferrarit fogjunk rövid idő leforgása alatt különleges, ritka modellekkel megspékelve, a pályánál és a városban egyaránt, akkor ez az. Érthető mód csalódott voltam, hogy lemaradok erről az előzőhöz hasonlóan, de a családi nyaralás már le volt fixálva, úgyhogy biztos volt a dolog. 
Úti célunk Olaszország, a csizma nyugati oldala volt, azon belül is Lazio tartomány, körülbelül 100-120 kilométerre Rómától közúton. Autós blog lévén a környék nevezetességeire és látnivalóira nem térnék ki. Erről csak annyit mondanék, hogy klasszikus kis olasz városokban (várszerű felépítés, szűk utcák, több száz éves épületek és templomok általában dombok tetején) gazdag a régió, kiránduló helyekben sem szűkölködik és Róma meglátogatása innen szintén egy nagyon jó opció. Ellenben elég messze van ahhoz, hogy a németek, osztrákok stb. a közelebbi helyeket részesítsék előnyben autós nyaralás szempontjából, Róma pedig nagyon jól megközelíthető repülővel. Nem is egy „burzsuj” hely, ellentétben mondjuk Cannes környékével és a francia riviérával, ahol hemzsegnek a luxusautók. Mindenképpen megéri egy-két hetet eltölteni a környéken, de autóvadászatra egyáltalán nem szerencsés cél a régió. Persze panaszra nincs okom, lehetett tudni előre és a családdal nem is ezért mentünk. Nagy elvárásaim tehát nem voltak ilyen tekintetben a külföldi vakációtól.
Aztán történt egy fordulat, néhány héttel az utazás előtt. Épp a Racing Days került szóba fotós közösségünk néhány tagja között magamat is beleértve a Roosevelt téren, és egyszer csak említésre került a Cavalcade. Hogy micsoda a Cavalcade? Szintén egy hatalmas presztízsű, a Ferrari által szervezett esemény, mely évente egy alkalommal kerül megrendezésre (egy Olaszországban, egy pedig az USA-ban). Ilyenkor 100 Ferrari gyűlik össze (idén legalábbis ez volt a limit a létszámot illetően) tulajdonosaikkal együtt, akik a gyártó leghűségesebb vásárlói között vannak számon tartva, és oly szerencsések egyben, hogy részt vehetnek a több napos találkozón. De nevezhetnénk akár túrának is, hisz minden nap több helyszínre is ellátogat a mezőny különböző programok keretében (pl. versenypálya, kávézás, különleges vacsora stb.), akár több száz kilométert is autózva. Ahol pedig megvetik a lábukat, ott a nézők a színek és típusok kavalkádját láthatják majd. A beszélgetés épp arról folyt, miszerint ugyanabban az időpontban lesz megrendezve a Cavalcade a Racing Days-szel, ez pedig értékes opcionális résztvevőket vonhat el, melyek inkább az előbbi eseményt választják a magyar rendezvénnyel szemben. Keserűségre semmi ok – mondtam, hiszen ha a nyugat-európai Ferrarisok közül sokan inkább az olasz túrán vesznek részt, akkor is marad a környező országokban elég különlegesség, mely ellátogathat hozzánk. Majd szóba került a helyszín is: RÓMA. Ekkor esett le, hogy igen komoly esélyekkel indulok a Cavalcade résztvevőinek elkapására! A kempingünktől ésszerű távolságon belül van az itáliai főváros, ahova egyébként két látogatás is be volt előre tervezve. Fordult a kocka, a Ferrarik terén aktuálisan szerencsétlen (de hát úgyis Porschés! - hangzottak korábban a baráti beszólások) szerepem átváltott igazi mázlistává. Úgy nézett ki, mégiscsak jó kis autós nyaralásnak nézünk elébe!
Meg is indult a tervezése az útnak. Hol kéne elkapni őket? Rómában? Esetleg máshol? A Cavalcade weboldala segített nekünk a kérdés eldöntésében. Itt megtalálható az esemény nem túlságosan részletekbe menő, de napokra és szakaszokra lebontott programterve. Azon gondolkodtam, lehet nem is a főváros lenne a legjobb hely a fotózás szempontjából. Közlekedési nehézségek, hatalmas tömeg, lehet lekerített autók és ki tudja, mikor állnak együtt a placcon a gépek? Nem, ide valami jobb hely kellett. A szerencse akkor is mellém szegődött, mikor a szervezők kialakították a végleges programtervet. Júni 28. vasárnap, 9.00 indulás Rómából. Checkpoint-ok Viterbo, a tóparti Bolsena városkája, majd Orvieto 12.30 ebédszünet, „Car display in Piazza Duomo”. Tehát a Dóm téren fognak várakozni tulajdonosaikra a gépek (és rám) az ebéd alatt. Mindhárom említett város közelebb volt hozzánk, mint Róma. Orvieto egy sziklára épült hely, dómja pedig Olaszországban a híresebbek közé tartozik, biztos nem néz ki rosszul a helyszín. Ez kell!
A haditerv a következő volt: 9.00 körül indulás, minél hamarabbi érkezés Bolsenába, ahol keresünk egy jó helyet az áthaladó autók fotózására. Innen pedig utánuk megyünk Orvietoba, hogy állva is meg legyen együtt a Ferrarik kavalkádja. Hibázni pedig nem lehet, hisz amellett, hogy hatalmas lehetőség, amit nem illik elszalasztani, kötelező jelleggel össze kell hozni egy jó sorozatot a hazai spotter kollégákra való tekintettel, különösen ami a „Ferrari osztagunkat” illeti. Nem hozhatok rájuk szégyent!
Negyed 11 környékén el is értük első állomásunkat és kinéztük az Orvietoba tartó út kereszteződését, itt biztosan elhalad majd a mezőny. Megálltunk nem messze egy parkolóban, épp csak kiszálltunk az autóból, mikor egy piros és egy sárga 458 elhúzott a főúton. Ezek már ők lennének? Biztosan nem! Lehet, vagy sem, két igen komoly dolog ment el előttünk így rohanni kezdtem, de nem sok esélyem volt. A zöld lámpa és a szabad út nem nekem kedvezett. Majd visszajönnek a többiekkel – gondoltam, és már csak azon töprengtem, miért jöttek ezek a másik irányból? Nem sok időm maradt agyalni a dolgon, ugyanis körülbelül fél percre utánuk megjelent egy sor Lamborghini néhány Ferrari 458-cal és Californiával egyetemben. Micsoda?? Lábam egy pillanatra megremegett, közben pedig elkezdtem sorozni a váratlanul jött konvojt. California, Gallardo LP560-4 Spyder, Performante Spyder… Sajnos utóbbiról nem lett jó képem. Ezután megjelent egy Aventador Roadster, később pedig egy sárga kupé is elgurult felverve a kis települést álmából. Két Huracán is felbukkant, ráadásul egymás után, igazán nem számítottam egy ilyen csapatra. Amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan távoztak is. Reménykedtem, hogy még visszajönnek, mint a Cavalcade „kísérői”. Később észrevettem, hogy a rajtuk lévő matrica egy teljesen másik rendezvény, egy bizonyos YPO-WPO Supercar Experience túra feliratát viselte. Így már érthető, miért jöttek másik irányból és miért nem láttuk őket később. Az esemény logója egyébként a Ferrari és Lamborghini logó mellett Pagani emblémát is tartalmazott, sajnos abból egy sem érkezett ottlétünk alatt a városba.
Ezután egy kis vihar előtti csend következett. Negyed óra elteltével érkezett pár gyanúsan matricázott autó, melyeken közelebb érve jól kivehető volt a Cavalcade logója, megérkeztek tehát a szervezők! Rövidesen fel lett állítva egy-két roll-up és kikerültek a városban a menetirányt jelző kis nyilak. Kereszteződésünknél lehetett lefordulni a tengerpartra is, erre ment a túra, majd a partról visszakanyarodva ismét a kereszteződéshez ért vissza, ahol másik irányba folytatódott a menet Orvieto felé. Az oda vezető út kezdetén volt egy szép tér, ide állították fel időközben a check point-ot is, ahol egy-egy pillanatra megállnak majd az autók egy pecsétet szerezve. A legjobb hely tehát "A Kereszteződés", itt kétszer is elmennek majd a gépek, szükség esetén pedig utánuk lehet futni a feltorlódott autóknak a becsekkolási ponthoz. Perfekt! Akkor jöhetnek az autók. És nemsoká jöttek is…
Az egyik rendező kijött a kereszteződéshez, ekkor már kezdtek helyezkedni a segítők is, akik zászlókkal integetve jelezték a haladási irányt. Köpcös fazon volt, kicsit egyedi figura, lazán, kezében szivar. Odajött hozzám, majd mosolyogva közölte: „10 minutes, 100 Ferrari!” Ahogy letelt az idő kezdtek is jönni a csodák, de még micsoda csodák! Általában 4-5 autó érkezett egyszerre, szerencsém volt. Ez az a mennyiség, amit egy kis segítséggel (lassító, piros lámpa, stb.) még optimálisan lehet kezelni a fotózás szempontjából. Az első adag autó egyből beütött, ott volt A Ferrari, a LaFerrari. Nem gondoltam, hogy már a sor elején meglesz az első. Azt pedig végképp nem, hogy nem sokkal később a memóriakártyámon lesz összesen egy tucat!
A színek és típusok kavalkádjával találkoztunk a következő egy és negyed órában. A Check point és a kis tér nagy segítségre szolgált a résztvevők dokumentálásában, gyakran feltorlódott 3-4 autó, így volt utána futni a legkomolyabb gépezeteknek, melyek többnyire a LaFerrari-k és 458 Speciale A-k voltak, de akadt rajtuk kívül más különlegesség is! Elég csak megemlíteni az 599 GTO nevet, vagy pedig a zöld színt, mely egy 458 Spider-rel párosult, ahogy az a fotón is látható. Az első zöld Ferrari, amit valaha láttam. És mennyire jól áll neki! Több ilyen kéne, remélem sokan merítenek ezen ritka zöldségekből ihletet a jövőben, ugyanis a végeredmény zseniális.
Most pedig váltsunk arányt, következzék kevés szöveg és sok-sok kép: 
 A 458 Speciale A-k talán legízlésesebb darabja a Cavalcade-ról. Ez a kék fehér kombináció egyfelől a yacht-okat, másfelől a Maserati MC12-t juttatja eszembe. Az arany felnik is jól állnak neki, elegáns, ugyanakkor sportos összeállítás. Ezen kívül volt még fekete, sárga, kék, ezüst és piros Speciale A is, de mind közül ez kéne a legjobban!
 LaFerrari-ból nem volt hiány, szinte egymást követték a hiperautók. Nagyon jól áll neki az ezüst!
 Egy "mezei, piros" Speciale A - gondolná a felületes szemlélő. És a szélességjelző? Ez bizony amerikai modell! A napfényes Kaliforniából jött az autó a napfényes Olaszországba, fő a változatosság.
 Sárgában is eszméletlen! Agyonhasznált, ilyen autóknál gyakran ismételt jelzők ezek, de hát ha egyszer az...
 Gyakorlatilag nem volt két ugyanolyan autó. Piros LaFerrari-ból is volt több, de mindig akadt valami kis különbség, például a felni színe, ami ez esetben arany...
 ... ez esetben pedig fekete.
 Ehhez nincs mit hozzáfűzni:
 A szuperízléses Speciale A-k következő tagja ez a kék. A fehér-kék után a második helyen zárt nálam, ami a típust illeti.
 Csehországba is jutott A Ferrari-ból, ami el is látogatott a Cavalcade-ra! Egyfelől sajnálatos tény, hisz így a többiek hiába várták a párhuzamosan futó Racing Days alatt, másfelől viszont nagy öröm, hogy egy újabb példánnyal és színnel lett gazdagabb a LaFerrari sor. Ha megfigyeljük, ez nem a "szokásos" piros szín (nem szabadna ilyet mondanom, ki tudja, hány piros árnyalat van a Ferrari-nál?).
 La Ferrari 458 Speciale A-t követ.
 Megérkezett az 599 GTO osztag, atya ég...
 Ugye mindenki észrevette az XX-ről ismert kis szárnyat? Előtte egy 348 GT Competizione oson, róla a második részben lesz fénykép.
 Sárga! Valamivel fakóbb az árnyalat, mint a Speciale A esetében. 
 Ennek minden szín jól áll.


Elölről leginkább egy gonosz bogárra emlékeztet, hátulról ellenben már nagyon tetszik.  Pokoli hangjuk van egyébként!  Minden tiszteletem a típusé. Már alapjáraton is a V12-es mély hörgése hátborzongató, mintha csak valahonnan mélyről, a föld alól törne fel. Megpörgetve pedig mondanom se kellene, jön a hangorkán! Van egy kis old-school abban, ahogy szól, nagyon bejön.
Az emlegetett ezüst Speciale A:
 Cseh barátaink tovább fokozták a hangulatot, tőlük jött a 3. 599 GTO:
2012-ben a brnoi versenypályán egyébként már többen megfogtuk, jó volt újra látni.
 Íme a fekete bárány:
 Hihetetlen, még egy... - gondoltam. A rendszám se lehetett olcsó!

A kék Californiások már csak ilyen pengék! Némelyik után LaFerrari jön, némelyik után pedig szintén California T...
 Nem kizárólag a kemény zárás kedvéért hagytam a végére, az autók ebben a sorrendben érkeztek egyébként is. Ez a fekete példány piros-fehér csíkozással eszméletlenül brutálisan ott van a szeren!
Búcsúzóul pedig egy bordó California T. Népszerű lehet ebben a színben a típus (nagyon helyesen), tobb is érkezett ilyen árnyalatban a rendezvényre. Nagyon dögös a legkisebbik Ferrari, reméljük itthon is elterjed úgy, mint szívómotoros elődje.
A bordó gyönyörűség után pár autóval elállt a Ferrari áradat, és a szervezők is kezdtek csomagolni. Fú, gyorsan eltelt ez az egy és negyed óra... Ilyen mennyiségű és minőségű autót egyszerre szinte fel se tud fogni az ember. Még csak megörökíteni sem lehet jól mindent, tudatosan kell fotózni és koncentrálni, hogy a legszebb, legérdekesebb és legritkább típusok rendesen meg legyenek örökítve. Persze olykor ez áldozatokat követel, de hát valamit valamiért. A kisváros ezennel lenyugodott, eloszlott a közben kialakult nézősereg. Ezután nem sokkal mi is elindultunk Orvieto-ba, hogy egy második körben állva is megcsodáljuk a közel 100 autóból álló mezőnyt. A 2. részben az ott készült képek fognak szerepelni. Lesznek olyan autók, melyekről ebben a cikkben nem volt kép, talán említésre sem kerültek még, érdemes lesz visszanézni!


Update, 2. rész: http://kereknyom.blogspot.hu/2015/08/ferrari-cavalcade-2015-2-resz-orvieto.html